Január 20-án, pénteken 14 órakor a 6 és a 8 osztályos gimnáziumokba pályázók
írásbeliztek, míg másnap, 21-én, szombaton 10 órakor a nyolcadikosok kerültek
sorra.
Az alapos indok miatt távolmaradók ezt követően pótfelvételi megmérettetésen
vehettek részt.
Külön időpontban került megrendezésre a tehetséggondozó középiskolába jelentkezők
írásbelije.
A szakértői véleménnyel rendelkező, sajátos nevelési igényű tanulók, amennyiben
a középiskola igazgatója korábban engedélyezte számukra, a segédeszközeiket (pl.számológép)
is használhatták a dolgozatíráshoz.
A vizsga (45-45 perc) magyar nyelv és matematika tesztlapok kitöltéséből állt.
A sajátos nevelési igényű tanulóknak a középiskola meghosszabbíthatta a dolgozatírás
idejét. A vizsgatesztek elsősorban nem tantárgyi, lexikális tudást mértek, hanem
azokat az eszköztudás körébe tartozó képességeket és készségeket, amelyek a középfokú
iskolában történő eredményes továbbtanuláshoz szükségesek.
Az írásbeli dolgozat feladatainak a megoldásairól az érintettek az Oktatási Hivatal honlapján tájékozódhatnak.
A kiértékelt feladatlapokat a vizsgázó és a szülő megtekintheti, azokról másolatot
készíthet, észrevételt tehet. Az elért eredményről (maximum 50-50 pont szerezhető!)
minden felvételező ún. Értékelő lapot kap. Ezt az értékelő lapot kell a későbbiekben
fénymásolatban csatolni a továbbtanulási jelentkezési laphoz azokhoz a középiskolai
jelentkezésekhez, ahol kérik, beszámítják a központi vizsga eredményét.
Végül fontos tudnivaló, hogy a központi írásbeli vizsga eredményének el kell érnie
a felvételi összpontszám 50 %-át.