|
2010.
11.
11. csütörtök
A tanév második műhelyfoglalkozásán egy olyan felmérés eredményeit ismerhettük
meg, amely nemcsak a természettudományos tárgyak tanulása során szerzett ismeretekre
terjedt ki, hanem főleg azok alkalmazásának eredményességére mindennapi problémamegoldások
közben.
2010.
09.
15. szerda
A tanév első műhelyfoglalkozásán a konstruktivista pedagógiai szemléletről, annak
alkalmazásáról hallottunk előadást Szabó Júlia vezető tanártól.
2010.
07.
05. hétfő
A tanév folyamán szaktanácsadói látogatásra került sor a II. Rákóczi Ferenc Fővárosi Gyakorló Közgazdasági Szakközépiskolában, ahol megismerhettük többek között Mizser Zsuzsanna földrajz-biológia szakos kolléga igényes szakmai munkáját, amely a tanulói tevékenységre, kreativitásra,
az ismeretekre épülő kompetenciafejlesztésen alapszik.
2010.
05.
12. szerda
2010. május 15-én szombaton kerül sor a Földrajztanárok Egylete és a Magyar Földrajzi
Társaság közös szervezésében az Országos Földrajzi Konferenciára, a Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium dísztermében
(VIII. ker., Horváth Mihály tér 8.).
2010.
05.
06. csütörtök
A természettudományos nevelés (egyik) célja, hogy korszerű tudományképet közvetítsen
a tanulóknak a világról, ez pedig azt feltételezi, hogy a pedagógus ismerje a
tudományos megismerésre, gondolkodásra vonatkozó legújabb álláspontokat is. Makádi
Mariann előadásának ezt volt a kiindulópontja.
2010.
04.
22. csütörtök
1970. április 22. óta ezen a napon ünnepeljük a Föld világnapját, amit az amerikai szenátor, Gaylord Nelson-nal egy időben Denis Hayes egyetemi hallgató indított el, kezdeményezett, immáron 40 éve. Az akkor megfogalmazott cél máig aktuális: fogékonnyá, érzékennyé tenni a közvéleményt
a Földet érintő környezeti veszélyek kérdései iránt.
2010.
04.
06. kedd
A természettudományokkal foglalkozó tantárgyak, így a földrajz is kiváló lehetőségeket
nyújt az IKT eszközök használatára, ahogyan azt a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola és Szakiskola tanára, Ákos Endre által készített és használt prezentációk sokasága is mutatja.
2010.
02.
09. kedd
Makádi Mariann főiskolai docens volt a meghívott előadó a 2010. február 8-án
megtartott műhelyfoglalkozáson. „Képességfejlesztő feladatok szerepe a földrajzórán”
című előadásának vázlatát ajánljuk a kollégák figyelmébe.
2010.
01.
15. péntek
A tanév negyedik műhelyfoglalkozását a Fazekas Gimnáziumban december 7-én tartottuk,
témája szervesen kapcsolódott a korábbi folglalkozásokéhoz.
2009.
11.
13. péntek
A november 2-án megtartott műhelyfoglalkozáson bemutatásra került többek között
a Magyar Elektronikus Könyvtár, konkrét feladatokon keresztül a Digitális Képkönyvtár
használata, de olyan lehetőségeket is megismertünk, mint a blog, a közös dolgozat
vagy a projektkészítés a földrajzórán.
|
|